Nem hallottam még Gion Nándorról ezelőtt, egyszer láttam könyvesboltban a nevét, úgy néztem utána. A Napkút Kiadós sorozatot szereztem be, ahol ez a könyv a 7-es számot viseli, -nem tudom, mi alapján számozták,- viszont ez az első regénye, ha jól tudom, én pedig szeretek időrendben olvasni életművet.

Nehéz lenne elmondani, miről is szól ez a könyv, mivel leginkább semmiről: adott egy csapat fiatal, akik összejönnek random történeteket mondani, haszontalan dolgokról diskurálni (tényleg) és veszekedni. Ennyi. És mégsem.

Kifejezetten ellenszenvesek a karakterek, olyan véleményeket mondanak, hogy fogtam a fejem, nem tudtam eldönteni, hogy komolyan vegyem-e Giont vagy ez szatíra vagy mindketten hülyék vagyunk…(nem kizárt) 
Féltem, hogy ilyen kezdet után mit tartogat még a történet, ami eleve nem túl hosszú, van-e értelme folytatni, (érdemes-e időt invesztálnom az író többi könyvébe egyáltalán) – aztán egészen a vége felé csak összeállt a dolog.

Az önvallomások után már majdnem értelmet nyert, a végét meg is könnyeztem....

Lehet, maga a könyv is haszontalan, elvesztegetett volt a rá fordított idő – én mégsem bánom, hogy elolvastam